Asszertíven

Azt hiszem a legtöbben itt kis hazánkban tényleg passzívak vagy agresszívek vagyunk. Ja, és el ne felejtsem talán a legrosszabbat, manipulatívak. NNa, ettől az utóbbitól ráz ki igazán a hideg, hiszen ők a legkezelhetetlenebb emberek. Én rendszeresen vettem körbe magam manipulatív emberekkel, dehát igaz a mondás, a családi kötődési mintáinkat visszük tovább.

Mit is jelent asszertívnek lenni? Tulajdonképpen a dolog ott kezdődik, hogy nagyon tudsz magadra figyelni, vagyis kicsit jobban figyelsz önmagadra, mint másokra. De nem ám a magadban dédelgetett képre, amit saját magadról gondolsz, hanem az érzéseidre. Az érzések mindig jelzések. Megmutatják, hogy mi a jó neked és mi nem. Sajnos persze nem ilyen egyszerű a dolog, hiszen az érzelmi hiányaink, a káros érzelmi beidegződéseink nagyon is félrevihetnek bennünket. De vegyük alapul, hogy az alapszükségleteink igenis jelezve vannak az érzéseink által. Ha erre figyelünk és tudatosítjuk, igen hamar megtudjuk, megismerjük, hogy mik az érdekeink, szükségleteink, mi okoz örömet, mit csinálnánk szívesen és kivel, mikor lennénk inkább egyedül és mikor lenne a legnagyobb szükségünk a barátainkra, a családra, mikor kellene nemet mondani és mikor igent, illetve hogy mikor gázolnak át rajtunk és van itt az ideje a határok meghúzásának stb.

Szóval figyelni magunkra és nem folyton a mások véleményére, érzéseire, elvárásaira koncentrálni. Mert egyébként nagy eséllyel a mások elvárásainak akarunk majd megfelelni és nem a saját szükségleteinket kielégíteni. Ha már megtanultad, hogy a mindennapok során felismerd éppen mit érzel és meg is tudod nevezni, akkor az érdekeidet is nagyobb eséllyel fogod tudni képviselni. Ugyanis fogod tudni, hogy mik az érdekeid. Mert sajnos sokszor előfordul, hogy már itt elbuksz. Alkalmazkodsz, de csupán a környezetedhez, magadat úgymond háttérbe szorítva, kihagyva az egész világmindenségből..

HOgyan képviseld az érdekeidet? Elsősorban úgy, hogy egyenesen, őszintén elmondod mit szeretnél!! Hogy mit szól ehhez a másik? Az a másik dolga, illetve ha ő is őszintén megnyilatkozik, akkor felmérheted, hogy ragaszkodsz a saját elképzelésedhez, vagy esetleg egyezkedsz, kompromisszumot kötsz. De ne légy passzív és ne add fel a saját érdekeidet és szükségleteidet.

MIlyen a passzív ember? Magát feladó. Lehet, hogy el sem jut odáig, hogy megtudja, megfogalmazza mire is lenne szüksége, mit szeretne. Ennélfogva a többiek felé sem kommunikálja. Őt fogják kihasználni. Mert sokszor tényleg nem tudja a környezet, hogy a passzív embernek mi lenne igazán jó. Ő sajnos, sokszor leértékeli magát, a szükségleteit és másokét a sajátja elé helyezi. Majd nem érti, hogy mások miért nem veszik őt figyelembe.

Milyen az agresszív ember? Tulajdonképpen önző. És sokszor fél. Nem hiszi, hogy érdekeit békésen is érvényesíthetné, ezért magát mások elé helyezi és nem tiszteli a többi embert. Bármilyen áron érvényesíteni akarja az akartát. Bármilyen áron. Lenéz másokat, ő van az első helyen. Alapvetően nem igazán van önbecsülése.

Milyen a manipulatív ember? Önbecsülése semmi, viszont másokat sem becsül semmire. Nem őszinte, nem egyenes, kerülő úton akarja elérni célját. Benne igazán nagyot csalódhatunk. Lehet, hogy a végén egyedül marad? Nagyon jó a megfigyelő készsége, de sajnos nem jó célra használja. Megfigyeli a környezetében lévőket, és pontosan ismeri gyenge pontjaikat. Így azt is tudja, hogyan lehet őket befolyásolni. Ezt a tudományát rendületlenül fel is használja.

Az asszertív ember. Rendelkezik kellő önbecsüléssel, hogy érvényesítse érdekeit. Őszintén, egyenesen beszél, de közben figyelembe veszi a másik embert is, megadja neki a tiszteletet. Tehát tiszteli magát és tiszteli a többi embert. Ismeri önmagát mert figyel magára, az érzéseire.

Az asszertív viselkedés elsajátításának nem csupán az az előnye, hogy jobban fognak tisztelni, meghúzod a határaidat, de nem sértesz meg másokat, jobban eléred céljaidat, hanem a döntéshozatalban is jobb leszel. Mivel jobban megismered magad, azt is tisztábban fogod látni, hogy mit is szeretnél igazán.

A szakértők szavait tudom ismételni. Az asszertivitás nem csodaszer, de az életet hatákonyabbá, a kapcsolatokat pedig működőképesebbé teszi. Megszabadulhastz a tanult tehetetlenség érzésétől és sokkal hatékonyabbnak fogod érezni magad.

Mindennek az alapja az önbizalom, de az asszertivitás visszafelé is hat, minél jobban elsajátítod annál nagyobb lesz az önbecsülésed.

A témában általam olvasott és ajánlott legjobb könyv :

 

Gill Hasson, Sue Hadfield: Asszertivitás

 

Gill Hasson, Sue Hadfield: Asszertivitás - Hogyan érvényesítsük sikeresen az érdekeinket?