Tulajdonképpen nem is nagyon bánnám, ha ez lenne az utolsó posztom ebben a blogban. Ha képes lennék most mindent leírni ami a címben szereplő témában gondolok, mindent, ami erről elmondható. Leírnám és túllépnénk, feldolgoznánk mindannyian ezt a témát. Elfogadható és felszabadító konszenzusra jutnánk.

Bevallom, nem hiszem, hogy akkora zseni lennék, hogy erre most itt képes lennék, de annyit ígérhetek, egy nagyon őszinnte poszt következik. Túl sok feszültség gyűlt össze bennem ahhoz, hogy ne legyek őszinte. No vágjunk bele. 

Ez a csúnyaság, szépség téma baromi kínos tud lenni. Valljuk be nagyon sok ember életét meg is keseríti, pedig a szépség az élet megszépítését kellene hogy szolgálja. Nyilván többek között ezért is törekszünk rá szinte mindannyian. Vagyis sokan. :)

De mi a helyzet a csúnyasággal? Mi a helyzet például a női csúnyasággal?

Mi nők valahogy genetikailag tetszeni akarunk, szépek akarunk lenni, valahogy az minket magunkat is boldoggá tesz, vagy azt hiszzük, hogy boldoggá tenne, vagy nem tudom, a szépek nevében nem tudok szinte semmit sem írni.

Van valami nagyon erős elvárás felénk, nő vagy, legyél szép! Oké, oké, dehát a szépség a létem csak egyetlen aspektusa, ami ráadásul némileg múlandó is, mégis valahogy mindig ezt akarják látni bennünk, ezt keresik, elvárják, a legrosszabb esetben követelik. No azért a kedvencem az, amikor megsértődnek ha nem találják bennem/bennünk. Erről eszembe is jut egy hír, valahol olvastam 1-2 éve, hogy egy férfi feljelentett egy prostituáltat, mert nem volt szép. Jelenetet is rendezett. Azért valljuk be, néha igen vicces az élet. És ebben az esetben nem a hölgyemény volt, aki ezt viccessé tette.

És akkor ott van egy másik eset, amikor egy amerikai közgazdász azt javasolta, hogy a csúnya emberek kapjanak segélyt, mert számukra nehezebb munkát, társat találni, vagyis jelentős hátránnyal élnek kis világunkban. Hogy ne mondjam, majdnem kijelentette, hogy fogyatékosok.

Azért valahol, vagy mindenhol, nagyon szomorú, hogy így tekintünk az emberekre. Mintha a szexisség, a szépség lenne, ami az életet sava-borsa lenne. És ezt többnyire valahol el is hisszük.

Mondhatnánk valahol genetikailag belénk van ez kódolva, hiszen már a kisgyerekek is másképpen reagálnak a szép emberekre. Mondja ezt a tudomány napjainkban. Mi meg elhisszük. Én biztos vagyok benne, hogy a magabiztos és a bizonytalan emberekre is másképp reagálnak. Csak úgy leírom ezt ide, legyen min elmélkedni.

De mi van akkor, ha tényleg csúnya vagy? És mi van akkor ha csúnya vagy, de magabiztos, jópofa, kellemes, vicces, okos, nagyon szerethető, szereted az életet, jól kijössz az emberekkel és nő vagy. No akkor mi van?

Azt hiszem a magabiztosság, az élet szeretete, és a másokkal való bánni tudás módosíthatja a szépség hatását. Mert hatás ez a javából. Mármint a szépségé.

De mi van, ha tényleg csúnya vagy? És annyi minden más vagy. És ha kellően összetett emberrel találkozol, akkor téged lát, nemcsak a szépséged vagy annak hiányát. A tulajdonságaid szépségét. Ami baromi vonzó tud lenni, szexi, észveszejtően szexi, még akkor is ha nő vagy. A félreértés elkerülése véget és a gyengébbek kedvéért: a mondat vége tudatosan volt cinikus!

Már hallom is. A kevésbé vonzó emberek vigasza. Ó, már megint valaki, aki csak egy dimenzióban képes látni.

Én sok ilyen egydimenziós embert ismertem, ismerek. Az a helyzet velük, hogy egy idő után rettenetesen unalmasak. Felszínességük fárasztó és üres. Gőzük nincs arról, milyen szeretni egy embert.

Én is voltam sokszor ebben az egydimenziós állapotban. Tudom, hogy ez mivel jár. Kegyetlennek kell lenned. Önmagaddal, az emberekkel, a másikkal.

A szépség elvárásának több fokozata is van, én elmentem messzire, hogy találkozhassak a legkegyetlenebb 'elváróva'l is. Azt hiszem az első számú kegyetlenkedő én magam voltam magammal, a másik pedig te voltál István! Nevezzük őt így. :)

Szóval István nagyon szeretett velem lenni, nagyon tudtam őt szeretni, ő pedig nagyon tudta ezt élvezni és használni. Nagyot nőtt a saját maga szemében. legalábbis minden jel erre utalt. Hozzáteszem, nem ő volt az egyetlen férfi, akinek megnöveltem az önbizalmát, igen, az önbizalmát, volt aki ezt meg is mondta. Az enyémet viszont képtelene voltak helyrehozni, vagy lagalábbis megtámogatni, inkább jól lehúzták, hogy nagyobbnak érezhessék magukat. Nna ők is olyan egydimenziós emberkék voltak.

A külsőmre sokfajta jelzést kaptam, soha nem a testemre, hiszen azzal fogtam meg őket, sokkal inkább az arcom vagy néha a nagyon fehér bőröm színe volt amit feltétlenül értékelniük kellett. Persze olyan is volt, hogy szoknyabolond volt egyikük másikuk, és erős elvárásuk volt velem szemben a szoknya viselése. Elvégre a nő hordjon már szoknyát, ha már nő - gondolták.

És jöjjön néhány emlékezetes mondat, bár a legtöbbet szerencsére már elfelejtettem. :)

 " Csiszolatlan gyémánt vagy."

 "Hátha valaki észreveszi, hogy milyen okos vagy."

 "Igen, okosabb vagy, mint szép."

 "Zsemlearcú."

 "Nem baj, majd zacskót húzunk a fejére."

 "Nem zavar, hogy nem vagy babaarcú."

 "Na jó, szépségkirálynő nem leszel."

 "Olyan átlagos vagy."   :) Bocsi!!

 "Miért nem pufókabb az arcod?"

 "Még mindig olyan fehér a bőröd?"

"A fizimiskád."

A jó hír, hogy most csak ennyi jut eszembe. Pedig biztos több száz volt.

A kutúránk. Be kell sorolnod magad. Legalábbis, híres íróink is elvárjánk tőlünk nőktől. Tudd, hol a helyed a szépségranglistán. Nekik ugyebár nem kell szépnek lenni, az női princípium, az emberi hozzállás meg emberi princípium, vágom rá.

Szeretni valakit. Több ennél.

Bosszút állnak rajtad, ha nem elégíted ki a szépségigényüket. Ha megdícsérnek, a legtöbben a külsődet dícsérik.  Ez nem nagy baj, csak miért kell bántani. Sok-sok okot tudok, hogy miért, de azt hiszem ezek már köztudottak. Sok minden változott jó irányban.

Ne vedd el senkinek a jogát a teljes élettől. Ez volt számomra  a legnagyobb tanulság. Nem a szépség dönti el, hogy hol a helyed a világban. Ha csak erre építesz, szegény vagy. A legszegényebb lelkületű. De ezt nem lehet elmagyarázni.

Sajnos sok sebzett férfi és nő van, akik csak így tudnak mérni. Ennyi. Az alfa. A kiindulópont, a külső. Minden más csak ezután jöhet. Porig képesek alázni a másikat, mert az  értékrendjüket erősíteni kell és igazolni.

De a valódi, igaz, őszinte magabiztosságnak még mindig nincs párja. A kisugárzott magabiztosságnak. Az éppen megfelelő arányú magabiztosságnak és életszeretetnek. Mert az vonzó. Férfinál, nőnél egyaránt. És ennek a magabiztosségnak nem a külsőre kell épülnie. ÚGy hamar meginoghat.

A szépséget pedig lehet csodálni. Az életszeretetet pedig lehet élvezni.

Nem jutottam a végére. Remélem ti igen. És jó vége lett. :)

Könnyedség.

Engedd el magad. De tényleg engedd el, ne szorongasd, ne kösd gúzsba. Engedd el.

...olyan mint te.

Amikor valaki nagyon sok bántalmazást, cikizést, bántást, megalázást, meghurcolást, érzelmi bántalmazást kap, eljut oda, hogy meg kell védenie magát. A megfelelő módszerek keresése közben, bizony előfordulhat, hogy észrevétlenül bántalmazója eszközeit kezdi ő is használni. Kezd olyanná válni, mint ő. Sajnos velem is ez történt. Bár nem kezdtem másokat cikizni, gúnynevekkel illetni, az akaratomat rákényszeríteni, de bizony ítélkezővé, érzelmi követelőzővé és elsősorban másokat hibáztatóvá váltam. Midnettől pedig egyre frusztráltabb lettem. Nem jó ez így, lassan magamat is kezdtem megutálni.

Nagy szerencsére észbe kaptam. Azért ettől többre tartom én az emberi értékeket. Nem ezt a viselkedést akarom képviselni. Nem jó ez, sem nekem, sem a másiknak. Tudtam én ezt mindet régen, de valahol megtörtem, elvesztem és most újra a régi kezdek lenni.

Sokszor nem érdemes harcolni. Személyiségzavaros emberekkel, akik tényleg csak másokat tartanak felelősnek a rosssz dolgokért, magukat sohasem, úgysem lehet meggyőzni, nem lehet velük együttműködni. Olyanná válni mint ők pedig végképp nem érdemes.

Mert képviselünk valamit a viselkedésünkkel. Magunk és mások felé. Érdemes magasabb szintről kezelni a dolgokat, magasabb értékek szempontjából. Kicsinyes harcoknak semmi értelme.

Néha jobb csak hallgatni vagy arrébb állni. Néha jobb, ha magunkat tudjuk kontrollálni. Másokat úgysem lehet. maximum manipulálni, de az már egy elég mocskos módszer.

De minden helyzet más, receptet én nem adhatok, csupán azt tudom, a vég nélküli hadakozás egy hülyeség és egészségtelen.

Az utóbbi években én is sokat foglalkoztam a nárcisztikus személyiségek megértésével, a nárcizmus jelenségének tanulmányozásával.

Próbáltam megérteni az egészséges és beteges nárcizmus közötti különbséget. Mivel a környezetemben sok nárciszikus ember van és ilyen családban nevelkedtem, bennem is volt/van némi belőle. Azt hiszem blogom is ez okból kapta a nevét...Bár korábban nem tudtam nevén nevezni ezt a fajta működésmódot, azért ösztösönösen küzdöttem a jelenséggel. A nárcisztikus emberek okozta kellemetlen érzéseket mindig  magamban próbáltam megoldani, nem határt szabtam, hanem  hibáimat akartam kijavítani. Vég nélkül. Újra és újra és újra. Tulajdonképpen nem láttam ilyenkor a másikat, mert túl mély volt a meggyőzdés, hogy a hiba csak bennem lehet!! A személyiségfejlődés a vallásommá, fő életcélommá vált. Azt hittem ha én megjavulok, minden rendben lesz, én is és a környezetem is boldogabb lesz.

Ma már látom, hogy a gyerekek gondolkodnak így. Én pedig gyerek maradtam. Nagy és sok fájdalom árán tanultam meg máshogy látni a dolgokat. Hiányzott belőlem az egészséges nárcizmus, de mivel bennem volt empátia, nem váltam érzéketelen nárcisszá, csupán némileg próbáltam kompenzálni a hiányzó egészséges nárcizmust az egészségtelen fajtával. De mivel nem vagyok sem szép sem határtalanul önző és manipulatív, a kompenzálás nem volt valami erős.

MOstanáig azt hittem, hogy az egészséges és beteges nárcimus csak fokozati különbséget jelent. De ma határozottan megéreztem, hogy nem. Ez bizony ers minőségi különbség is! A beteges és egészséges nárcizmus nem ugyanarról a tőről fakad, talán annyi közös van bennük, hogy az ember érvényesíteni akarja az érdekeit. Legyen az érzelmi, anyagi, bármi.

Jó  érezni a minőségi különbséget.

Megszült éngem ez a város
Mégis kidobott magábó'
Hujujujujujjjj

KIköltöztem én a házbúl
Ahol anyám s apám hántult
Hujujujujujjj

Felhív éngem drága bankom
Kérdezi hogy hol a házom
Hujujujujjj

Mondom néki nincs az nékem
Elvette az állam pénzem
Hujujujujj

Drága szomszéd él biz vígan
Be is hív hogy igyak gyorsan
Pálinka az asztal dísze
Földje pőrén napon ízze
Hujujujujj

Közmunka a nemzet dísze
Dübörög a kincstár pínze
Hujujujujujj

Családbarát nemzet lettünk
Apám anyám ma temettük
Hujujujujujj

Kimentünk a temetőbe
Megástuk a sírt előre
Hujujujujujj

Barát, sógor mind egy nemzet
Felvettük a Lovas nevet
Hujujujujj

Élünk vígan együttesen
Földön futunk mind egy mezben
Hujujujujj

Lovas néven élek tovább
Számban bagó kilóg lóláb
Hujujujujj

Hallgatom a madárfüttyőt
Nem szól szám az idő múlő
Hujujujujujj

Felvettem az apám zekét
Nagy volt rám mert kis a derék
Hujujujujujjj

Távolba néz szemem fénye
Nem tudja, hogy hol a vége
Hujujujujjj

Gyerek sírna a bölcsőben
Nyugdíj járna érte bőven
Hujujujujujjj

Nem sír ám ő, elment messze
Nem akart már ide szülve
Hujujujujj

Felvettem hát a kabátom,
Megfogtam a hátizsákom,
Lestoppoltam lovaskocsit,
Megnéztem a vonatkocsit.
Elutaztam messze földre,
Nevet vettem saját földre,
Szemem fénye messze tekint,
Nem látja a hegyet megint,

Más a táj és  más a szó,
Szám nyílna, de már nem szól.
Elfelejtett szavak vannak,
Megvettem a házat magamnak.

Hujujujujjjjjj 
 

Olykor az kell, hogy az életet a maga összetettségében átérezzük.

Olykor a felmerülő káoszt egy egyszerű gondolat vagy csupán egy érzés letisztítja.

Néha, nagyon túlbonyolítjuk az életünket, akár egyetlen helyzetet is.

Olykor leegyszerűsítünk mindent, egyetlen gondolatba vagy érzésbe kényszerítve az életet. Veszélyes hozzáállás ez.

A sok egymondatos vagy akár 12 pontba foglalt bölcsesség egy életet is megnyomoríthat egy időre. Vagy hosszú időre.

Az ember általában bölcsebb mint hiszi, mégis másoktól vagy csak valahonnan várja a receptet. Talál egyet és az egész életére ki akarja terjeszteni.

Nem bízunk már magunkban, vagy az életben. Úgy érezzük nincs időnk, sietnénk. Gyorsan akarunk sokat, űzünk valamit, kergetünk.

Pedig a legtöbbet a saját tapasztalat ér. A saját gondolat. A saját érzés. A saját sors. Mert "kaland a karma", ahogy a Quimby is énekli. Legyen akármilyen a sorsod, a tiéd, a te életed és ezért értékes!!

A tiéd és ezért te értheted a legjobban.

Többé nem kívánom a betegesen nárcisztikus emberek torzult és környezetkárosító igényeit kielégíteni. Arra szocializálódtam, hogy az ő kedvüket keressem és mondjak le saját egészséges nárcizmusomról. Eleget tettem környezetem kívánalmainak. Eddig.

Nem kívánom én foltozgatni hiányzó önbizalmukat, nem kívámom tovább táplálni öncsodálatukat, nem kívánom tovább manipulatív technikájukat megfejtegetni.

Nem akarom már másban keresni hiányzó részemet. Inkább felépítem magamban.

Nem kívánok már más eszköze lenni, szeretetlen kapcsolatokban, barátságokban tengődni. Nem kívánok olyan emberekkel szoros kapcsolatban lenni, akikkel ugyanazt az embert kedveljük nagyon: Őt.

Nem kívánom többé elnyomni negatív hangomat, csupán hogy a másiknak kényelmes legyen és ne kelljen szembenézni más embereket károsító tetteikkel.

Nem akarok már olyan embereket a közelemben, akiknek fáj, ha nekem jó. Akik sajnálják tőlem a jó érzéseket. 

Meg kell tanulnom szeretni. Nem csodálni, követni, tapadni, hanem szeretni. Kellő távolságból és mégis elég közel. Meg kell tanulnom egészségesebben kötődni. Nem függővé válni, hanem kölcsönös szabadságban kitartani és kötődni. Egy másik szintre helyezni emberi kapcsolataimat, magamat, érzéseimet. MIndez egy sokkal szabadabb, és jobb működési mód, mint ahogy eddig léteztem.

A jövőben igenis befogadom a jó dolgokat. Azon leszek. És nem csupán befogadom, meg is tartom magamban. Táplálom őket és táplálkozom belőlük.

Igyekszem a manipulatív emberek szavai mögé látni, naivitásomat feladva, de bízni tudó embernek maradva.

Nem akarok tovább én lenni a mindig kedves, megértő. Velem is legyenek kedvesek és főleg megértők. Ha úgy érzik.

Nem kívánok mindig én lenni, aki elismerést ad, míg én csak a kritikát és korlátozást kapom, azoktól is akik állítólag a barátaim voltak. És akkor a családomról nem is szólva. Nem kérek többet az érdekkedvességből és kéretlen tanácsokból.

Elvárták, hogy viseljem higgadtan a kritikát míg én csak dícsérhetek, hangot nem adhatok igényeimnek, fel nem szólalhatok az engem bántó megnyilvánulások ellen. Mert abből sértődés lesz, de ha én sérülök, akkor bennem van a hiba. Hjaj, mennyi önző embert gyűjtögettem magam köré.

Hogy én mekkora barom voltam! És vak. És önbizalomhiányos. És magam egy nagy részét elnyomó. Vége!

Új élményekkel gazdagodom. A határaim meghúzásával. Az önfeledt nevetéssel. A korlátozás nélküli önmagam adásával. A szégyen nélküli önmagam felvállalásával. Megismertem annak fontosságát, hogy ne merüljek bele a negatív érzésekbe, de ne is nyomjam el őket. Kezelni tanulom. Régi minták, életem örök mintái íródnak át, módosulnak.

Nagy krízis kellett mindennek a felismeréséhez. Elvesztettem a barátaimat. Ez is a tanulás, formálódás része volt. Azt hittem itt  a vége mindennek. De nem. Élvezem, hogy meg tudom védeni magamat. Élvezem, hogy azonosulok az érdekeimmel, a szükségleteimmel. Élvezem, hogy nem kell egyfolytában magyarázni magamat.

Keresem a közös hullámhosszt és már nem a mindenáron való alkalmazkodás vezet.

Már nem akarom folyton megnyerni az embereket. VANITAS Inkább igyekszem megismerni magam és önmagamat adni.

Máshogy látom a környezetemet és az embereket is. Szilárdabb lett a világnézetem és az értékrendszerem.

Krízis utáni felépülés álapotában vagyok.

Megváltozott bennem valami. Fontos lettem magamnak. KOmolyan veszem az érzéseimet. És tanulok távolságot is tartani tőlük, ha szükséges.

Nem leszek többé nárcisztikusok eszköze, kezeljék maguk problémáikat. Ha nem tudnak szeretni, mit is adhatnék nekik...a lelkem nem eladó.

Ezt kívánta a pillanat.

Ledorgálni valakit az érzései miatt elég abszurd és botor dolog - mondom magamnak! Elfogadás. Évtizedekig jól ment, most újra tanulom. Átírom magam, mit fogadjak el és mit nem.

A tapasztalati tanulás az igazi, a valódi. Lehet okoskodni, okoskodhatok, lehet tanácsokat osztani, hiába mondjátok, lehet logikusan érvelni, de a valódi megértés, belátás, csak tapasztalatokkal lehetséges. Ezért hiábavaló a prédikálás. MOndom magamnak.

Először is köszöntöm azt az olvasómat, aki személyesen is ismer engem , de be nem vallaná, hogy olvassa a blogomat. Ilyen is van.

Akkor a többiekhez:

Hosszú évek tapasztalatára volt szükségem ahhoz, hogy felismerjem, amikor ki akarják provokálni, hogy valamiért egyfolytában aggódjak, akkor igázából valaki a saját félelmét akarja átültetni belém. Azt akarja,hogy féljek, ahogy és amiért ő is fél. Ma már könnyen felismerem az ilyen akciókat, de bevallom az okát még mindig nem értem teljesen. Talán ki akarja vetíteni, másban látni, hátha akkor belőle eltűnik? Vagy csak nem akart magára maradni a félelmével, és azt gondolta ha más is érzi, akkor neki jobb lesz? Nem tudom. Többször találkoztam ilyen emberekkel, éppen azok tették ezt, akik nagyon közel álltak hozzám. Ma már, ha ilyesmivel találkozom, inkább távolodni akarok az illetőtől. Talán egyszer eljutok oda, hogy nem akarok távolodni, hanem inkább enyhíteni akarom az övét. Ki tudja? Magamat védeni vagy a másiknak segíteni? Ez nagy kérdés. Talán attól függ, hogy kiről van szó..

Mikor először tapasztaltam hasonlót, csak azt éreztem, hogy nagyon idegesítő a dolog. Éppen jól vagyok, kiegyensúlyozott a magam módján, nyugodt és valaki elkezd piszkálni, hogy mi minden szörnyűség történhet velem a jövőben. Bevallom sokszor igazuk volt, jól látták, hideg logikával felismerték és elemezték a helyzetet. Első osztályú megfigyelésekkel találkoztam, mégsem tudtam a jelenséggel megbékélni. Miért nem hagynak békén? Miért nem gondolhatom, érezhetem azt, ami bennem van? Miért akarnak megváltoztatni? Vagy kizökkenteni? Miért akarják rajtam és bennem látni a saját agggodalmaikat? Miért nem tudják elfogadni, hogy én nem az aggódást látom a megfelelő megoldásnak.

Később elszólásokból állt össze a valóság, vagyis amiért aggódnom kellene, az  a másik mély, igazi valódi félelme a saját életében.

A felismerés megvolt, de a nyugalmam még mindig nem. Egyrészt, mert meg kellett tanulnom megvédeni magam, kiállni a saját érzelemeimért, gondolataimért, saját magamért. De olyan sokáig éltem az aggódók közelében, hogy bennem is megjelent a félelem. Ugyanis azt gondoltam, hogy talán azért zavar engem a piszkálódásuk, mert lehet, hogy igazuk van. Itt követtem el a nagy hibát! Rájöttem, hogy igazuk van. De csak ha hideg logikával nézem a dolgokat. Remény és előrevivő megoldás nélkül. Viszont a felismerés olyan későn jött, hogy én is elkezdtem gyarapítani a zsigerből aggódók táborát.  A félelem testet öltött általam, annak minden tünetével, szenvedésével.

De ha igazuk volt, akkor mi is az én problémám? Csupán az, hogy ha ők látták is hogy hova vezetnek bizonyos dolgok, akkor nem pánikoltatni kellene a másik embert, hanem megismertetni a megoldás pozitív hozadékával. Persze aki  a saját félelmét nem tudja kezelni, attól hogyan is várhatnék ilyesmit? Nem aggodalmakat kellene a másikba ültetni, hanem biztatni, szeretni, bízni benne, reményt adni. Most ez az én feladatom. Kérek mindenkit, ha csak félelmet tud adni a másiknak, sétáljon arrébb. És gondolkozzon. Vajon mitől fél ő maga. És vajon kedveli-e a másik embert, ha csupán ilyen érzéseket tud táplálni benne. Miért veszi el tőle a reményt, az életét?

A tanulság persze hadd szóljon inkább rólam. Gyenge voltam hagytam magam. Másrészt nyitott voltam, mert elgondolkodtam az érveiken.  Ismét inkább nekik hittem, mint magamnak. Ráadásul az érzések ragadósak. Az ő kétségeik, félelmeik erősebbek voltak, mint az én reményem. A kétség normális, emberi, de ha picit nagyobb mint kellene, akkor győzedelmeskedik.

Azt gondolom, nagyon fontos, hogy mire irányítom a figyelmemet. A lehetséges negatív kimenetlre, vagy a lehetséges megoldásokra.  Figyelem. A figyelem irányítható.

Ezt kívánta a pillanat.

Azt hiszem a legtöbben itt kis hazánkban tényleg passzívak vagy agresszívek vagyunk. Ja, és el ne felejtsem talán a legrosszabbat, manipulatívak. NNa, ettől az utóbbitól ráz ki igazán a hideg, hiszen ők a legkezelhetetlenebb emberek. Én rendszeresen vettem körbe magam manipulatív emberekkel, dehát igaz a mondás, a családi kötődési mintáinkat visszük tovább.

Mit is jelent asszertívnek lenni? Tulajdonképpen a dolog ott kezdődik, hogy nagyon tudsz magadra figyelni, vagyis kicsit jobban figyelsz önmagadra, mint másokra. De nem ám a magadban dédelgetett képre, amit saját magadról gondolsz, hanem az érzéseidre. Az érzések mindig jelzések. Megmutatják, hogy mi a jó neked és mi nem. Sajnos persze nem ilyen egyszerű a dolog, hiszen az érzelmi hiányaink, a káros érzelmi beidegződéseink nagyon is félrevihetnek bennünket. De vegyük alapul, hogy az alapszükségleteink igenis jelezve vannak az érzéseink által. Ha erre figyelünk és tudatosítjuk, igen hamar megtudjuk, megismerjük, hogy mik az érdekeink, szükségleteink, mi okoz örömet, mit csinálnánk szívesen és kivel, mikor lennénk inkább egyedül és mikor lenne a legnagyobb szükségünk a barátainkra, a családra, mikor kellene nemet mondani és mikor igent, illetve hogy mikor gázolnak át rajtunk és van itt az ideje a határok meghúzásának stb.

Szóval figyelni magunkra és nem folyton a mások véleményére, érzéseire, elvárásaira koncentrálni. Mert egyébként nagy eséllyel a mások elvárásainak akarunk majd megfelelni és nem a saját szükségleteinket kielégíteni. Ha már megtanultad, hogy a mindennapok során felismerd éppen mit érzel és meg is tudod nevezni, akkor az érdekeidet is nagyobb eséllyel fogod tudni képviselni. Ugyanis fogod tudni, hogy mik az érdekeid. Mert sajnos sokszor előfordul, hogy már itt elbuksz. Alkalmazkodsz, de csupán a környezetedhez, magadat úgymond háttérbe szorítva, kihagyva az egész világmindenségből..

HOgyan képviseld az érdekeidet? Elsősorban úgy, hogy egyenesen, őszintén elmondod mit szeretnél!! Hogy mit szól ehhez a másik? Az a másik dolga, illetve ha ő is őszintén megnyilatkozik, akkor felmérheted, hogy ragaszkodsz a saját elképzelésedhez, vagy esetleg egyezkedsz, kompromisszumot kötsz. De ne légy passzív és ne add fel a saját érdekeidet és szükségleteidet.

MIlyen a passzív ember? Magát feladó. Lehet, hogy el sem jut odáig, hogy megtudja, megfogalmazza mire is lenne szüksége, mit szeretne. Ennélfogva a többiek felé sem kommunikálja. Őt fogják kihasználni. Mert sokszor tényleg nem tudja a környezet, hogy a passzív embernek mi lenne igazán jó. Ő sajnos, sokszor leértékeli magát, a szükségleteit és másokét a sajátja elé helyezi. Majd nem érti, hogy mások miért nem veszik őt figyelembe.

Milyen az agresszív ember? Tulajdonképpen önző. És sokszor fél. Nem hiszi, hogy érdekeit békésen is érvényesíthetné, ezért magát mások elé helyezi és nem tiszteli a többi embert. Bármilyen áron érvényesíteni akarja az akartát. Bármilyen áron. Lenéz másokat, ő van az első helyen. Alapvetően nem igazán van önbecsülése.

Milyen a manipulatív ember? Önbecsülése semmi, viszont másokat sem becsül semmire. Nem őszinte, nem egyenes, kerülő úton akarja elérni célját. Benne igazán nagyot csalódhatunk. Lehet, hogy a végén egyedül marad? Nagyon jó a megfigyelő készsége, de sajnos nem jó célra használja. Megfigyeli a környezetében lévőket, és pontosan ismeri gyenge pontjaikat. Így azt is tudja, hogyan lehet őket befolyásolni. Ezt a tudományát rendületlenül fel is használja.

Az asszertív ember. Rendelkezik kellő önbecsüléssel, hogy érvényesítse érdekeit. Őszintén, egyenesen beszél, de közben figyelembe veszi a másik embert is, megadja neki a tiszteletet. Tehát tiszteli magát és tiszteli a többi embert. Ismeri önmagát mert figyel magára, az érzéseire.

Az asszertív viselkedés elsajátításának nem csupán az az előnye, hogy jobban fognak tisztelni, meghúzod a határaidat, de nem sértesz meg másokat, jobban eléred céljaidat, hanem a döntéshozatalban is jobb leszel. Mivel jobban megismered magad, azt is tisztábban fogod látni, hogy mit is szeretnél igazán.

A szakértők szavait tudom ismételni. Az asszertivitás nem csodaszer, de az életet hatákonyabbá, a kapcsolatokat pedig működőképesebbé teszi. Megszabadulhastz a tanult tehetetlenség érzésétől és sokkal hatékonyabbnak fogod érezni magad.

Mindennek az alapja az önbizalom, de az asszertivitás visszafelé is hat, minél jobban elsajátítod annál nagyobb lesz az önbecsülésed.

A témában általam olvasott és ajánlott legjobb könyv :

Gill Hasson, Sue Hadfield: Asszertivitás

A hallgatagoknak

Szükségem lett volna valakire, aki azt mondja, hogy a félelmeimet bátorsággal leküzdhetem. Arra még nagyobb szükségem lett volna, hogy valaki megmondja nekem, hogy a félelmeim egy része felesleges, vagyis azt, hogy nincs mitől félnem. Senki nem mondott ilyet. HA ilyesmi szóba is került, inkább megerősítették a bennem élő félelmeket vagy a legbeszédesebb barátaim is csak hallgattak. Szomorú állapot ez itt. Most távolodom, pedig nagyon szeretnék inkább közeledni.

Még az a szerencse, hogy az életben a dolgoknak, eseményeknek, tetteknek és szándékoknak etc. legalább két kimenetele lehet. Legalább. :)

Igen, ez egy szép nap! Megerősítéseket kaptam az élettől, a kitartásom, vagy csak hogy önmagam maradtam, végre kezdi visszaigazolni magát. :)

Csak azt szeretném ide leírni, minden konkrétum nélkül, hogy ha hiszel valamiben, és a jelen nem igazolja vissza a hitedet azért ne add fel! Idő kérdése!!!!!!

Végre rátaláltam valamire, amit régóta keresek és megismerkedtem az identitásdiffúzió és a személyiségfejlődéssel kapcsolatos moratórium fogalmával. Érdemes utánanézni, ha te sem találod magad. Állítólag a személyiségfejlődés során négyféle módon alakulhatunk:

1. Megéljük a kríziseket és ha rátalálunk a megfelelő dolgokra, emberekre, életformára, munkára stb, akkor képesek vagyunk elköteleződni. A rátalálást aktív keresés előzi meg. Ez az egészséges identitásfejlődés.

2. Nincsen krízis, elköteleződünk valami mellett, például a szüleink pályáját választjuk, vagy amit ők kijelölnek nekünk. Ez egy elsietett kötődés, aktív keresés nélkül. Ezt a módot korai zárásnak nevezi a pszichológia.

3. Vannak krízisek, de nem vagyunk képesek elköteleződni. Lézengés, próbálkozások jellemzik az egyént, az identitás még kialakulóban van. Ez a moratórium, késleltetés.

4. Nincsenek krízisek és nem is köteleződünk el semmi mellett. Problémát jelent a valódi elkötelezettség vállalása. Ez az identitásdiffúzió, identitászavar.

Szerintem ez elég beszédes így önmagában is..

Más.

Jelenleg egy erősen jobboldali városban tartózkodom, ahol mikroszkóppal is aaig lehet találni egy demokratikusan és értelmesen gondolkodó embert. Ma sikerült. :)

Más.

Az önkormányzat az üzletünk előtti útszakaszra adott engedélyt a Jobbiknak, hogy kampányoljon. Ez elég gusztustalan, de így belelátok, milyen ócska módszerekkel etetik az embereket. Mint az óvodásokat. Lufikat, naptárakat adnak az embereknek, akik ragyogó arccal fogadják el és mennek tovább mosolyogva. Fiatalkorúakat is etetnek lufikkal, amit már nem tudtam szó nélkül hagyni, megkértem őket, hogy legalább őket ne. A válasz: mit csináljak, ha idejönnek kérni?

Persze ez a kisebb gond. Az EU-s zászló alatt lobogtatott árpádsávos zászlótól már a gyomrom is kavarog. De még ez is csak jelképes. A sok ember, aki őszintén örül annak, hogy a Jobbik a cigánykérdést embertelen módszerekkel akarja megoldani az már nagy probléma! Az emberi ostobaság nagy probléma. De a legnagyobb az embertelenség!!

Ma is kint voltak a srácok, azt találgattam vajon betöltötték-e a tizennyolcat. Hátukon a kampánycsapat felirat és nagyon büszkék rá. A szórólapokat elfogadó emberektől megkérdezik, hogy adhatnak-e naptárt is. Az üzlet előtt dohányoztam mikor ezt meghallottam és bevallom, kitört belőlem a nevetés. Ez igen kevés lesz - szóltam oda.

Kicsit sok a stressz, az pedig nagyon egészségtelen. És olykor, néha bizony így tör ki belőlem. Nem valami intelligens módszer, de aminek ki kell jönnie, az jöjjön..

Más.

Ma lesétáltam a kertbe megnézni milyen szép zöld a fű, ahhoz képest, hogy csak március eleje van. Észrevettem, hogy a szomszéd, a drága szomszéd, aki egyébként önkormányzatnál dolgozik, átdobálta a mi kertünkbe az üres sörösdobozait. Gondoltam összeszedem, és felcsöngetek, hogy találtam a kertünkben és feltételezem, hogy az övé. Nem tettem, hanem visszadobtam hozzájuk. Legközelebb viszont nem dobálok az tuti. Legközelebb csengetek. :))

Belefárad az ember a folytonos konfrontáciba, akár ki is dobhattam volna a kukába azokat a dobozokat. Csak az a baj, hogy rendszeresen kekeckedik. Úgy döntöttem nem idegeskedek tovább. Egyszerűen eldöntöm mit akarok tenni és megteszem. Ennyi.

Más.

Mindezekkel együtt ez egy jó nap és még a nap is süt! :)

Nagyon érdekes visszaolvasni egy több éve íródó blogot, elolvasni mi foglalkoztatott négy-öt-hat évvel ezelőtt. Döbbenetes élmény volt, amikor felismertem, hogy a mai problémáim ott voltak korábban is, le is írtam őket, csak éppen nem voltak ennyire hangsúlyosak, nem ejtettek ennyire kétségbe. Másrészt ez egy jó élmény és elgondolkodtató, hiszen rájövök, hogy egyszerűen valamit nem sikerült megoldanom több év alatt sem.

Miközben élet- és világrengető dolgok történtek körülöttem, és azt hittem csupán a közelmúlt eseményei okozták viharomat, kiderül, hogy csupán orkánná erősödtek a korábbi kis szellők, hatalmas égzengés keletkezett a napi kis záporokból.

Persze most békésebben látok mindent, hiszen túléltem a szelet, az esőt, a villámokat és dörgést és azt hiszem mindez már nem tud újra megijeszteni. Korábban is ezt hittem, de remélem ez a sok vihar elmosott némi szennyezett levegőt  a környezetemből, kitisztította a lelkemben felgyülemlett és lerakódott posványt.

A vihar előtt  hatalmas vágy volt bennem az építkezésre és a folyamatos fejlődésre, de bátorságom és tettererőm elég gyengécskének bizonyult. Főleg az utóbbiból jött volna jól egy óriási adag.

Miközben lassan azért építgettem magamat, elsősorban belül, a lelkemet, a személyiségemet csiszolgattam, mintha az alapokra nem figyeltem volna. Vagy csupán az élet külső dolgait hanyagoltam volna. Míg mások egzisztenciát építettek, családot alapítottak, élményeket gyűjtöttek én egyfolytában befelé figyeltem. Fontos ez, de nem elég. Ha be kell mutatkozni valahol, az ember általában elmodja mit csinál, mi a foglalkozása, a hobbija, milyen barátai vannak, hol él, merre utazgatott, hány gyereke van és a többi. Nem mesél arról, hogy hogyan lett egyre bátrabb, hogyan küzdötte le az önbizalomhiányát, hogyan fogadta el magát, hogyan alakította ki az értékrendjét. Erről nem mesélünk. Ezért nekem nincs mit mesélnem.

Mindig is egy cselekvő ember szerettem volna lenni, de nem lettem. A jó hír, hgy nem adtam fel, főleg, hogy már ilyen nyíltan is kimondom ezt a dolgot. Életünk úgyis arról szól  jó esetben, hogy önmagunkká váljunk, amellett, hogy a külső dolgokat is igyekszünk/szeretnénk megteremteni.

Nálam a külső alapok hiányoznak. Taán a belső alapok hiánya miatt. Nincs autóm, nem olyan a lakásom, amit otthonnak neveznék, nem lakom egy városban sem, csak ingázgatok, a barátaimat szinte teljesen elvesztettem vagy direkt elveszítettem (inkább!), nincs családom, a többit inkább ne ragozzuk. Valahogy nekem nem ezek voltak fontosak.

Pedig:

kell egy otthon, ahonnan bátran kalandozhatsz a világban és ahova jó visszatérni

kellenek az emberek akik az életed fontos részei, akikre számíthatsz, akik a te részeid is

kell egy család, mert anélkül az otthon sem az igazi

kell a bátorság, hogy tudd, mindez neked is ugyanúgy jár, mint másoknak

Miközben építeztem, ezek kimaradtak. Az alapok.

Valami alapösztön nem működött bennem megfelelően. El volt zárva, vagy talán soha nem is kapott szabad folyást.

A vihar elmúlóban, a romokat takarítom, a pusztítás helyén lassan építkezem.

A vihar közepén sötét van. Nem látsz tisztán, csak a körülötted száguldozó törmelékekbe ütközöl. Azt hiszed soha nem múlik el, vagy belehalsz. Azt hiszed a romokból már nem lehet építkezni. De lehet. És közben rájössz egy  s másra.

Például felismered, hogy a sötétség, a rossz ellen a legjobb fegyver, ha minél több jót építesz be az életedbe. Ha a benned lévő értékekben erősen hiszel és nem hagyod, hogy azt bárki megkérdőjelezze. Vagy lerombolja, Ne légy ebben bűntárs!!

Ezt nehéz elhinni, amikor esik, amikor zuhog, amikor elsötétül, de aztán rájössz.. igen.. így van.

Bye! ;)

Tiltakozom a jogtalan lehallgatások, megfigyelések ellen!! Sajnos Magyarországon is rengeteg embert lehallgatnak illegálisan, a magánszféra tiszteletét megsértik, a hatalmon lévők és azokat kiszolgálók válnak bűnözővé, teszik mindezt az igazság, a biztonság és a jog nevében! :(

A önbizalomhiány a pokolba vezető út.

Mi a valóság? Amit látsz, hallasz, érzékelsz és tudsz? Ugyan. :) Érzékszervi benyomások és néhány logikai művelet összességéből akarod megalkotni a világ működését?

Az ember a valóság egy szeletét látja csupán. Hiszen még az életet sem ismerjük a maga teljességében.

Az ember szubjektív lény, és annak is kell lennie. Csak így maradhat életben, mert az élet titka éppen a szubjektum. Melynek legerősebb alapja az élni akarás. Az élet élni akar.

Az ösztönök, érzelmek, saját kis illúzióink az élet szerves része.

Mi a valóság? Az öszes szubjektum valóságát összeadva sem kapjuk meg a teljes választ. Mert az ember képes a megismerésre a saját eszközeivel, nyitott a világra, de egy rendszer is, mely magából nem tud kilépni.

A minket körülvevő világot csak a saját szemszögünkből látjuk, és még ha nézőpontot is váltunk akkor is csak szeleteket kapunk.

Ezért mindig ott a remény, hiszen ott a nagy ismeretlen rész, amit próbálunk megismerni, meghódítani (hehe), de mindig marad valami, sok sok ismeretlen, mozgás, változás, kapcsolatok, egymásra hatások, kiszámíthatatlanságok, véletlenek, előre nem látott sorsszerűségek, hirtelen jött döntések, megdobbanó szívek, észre nem vett momentumok, egy jó helyre csöppenő esőcsepp, egy váratlan mosoly, csak hagyjuk, kérlek titeket hagyjuk hogy a maga formáját felölthesse ami jó, ne legyen minden és mindenki egyforma, ne viseljünk uniformist, és ne féljünk annyira és ne félemlítsünk, hogy legyen még miben reménykedni, hogy lehet jobb, hogy ott a lehetőség, hogy a világ több mint amit látunk és amit felfogunk, hogy a sok összhatásból lehet valami új, és lehet jó is, jobb is és legyen, legyen..

Csak arra vágyik, hogy megmutathassa valakinek sebezhetőségét, de nincs kinek. Nincs kinek, mert a környezetében élők a saját sebezhetőségükkel sem tudnak mit kezdeni, nemhogy az övével.

Így kell ezt csinálni - mondogatták neki, de ő tudta, hogy nincs igazuk. Nem így kell. Védekezésre kényszerült, és úgy döntött a választott módszer az lesz, hogy erős lesz, vagy legalább annak mutatja magát. Mikor szerette volna megmutatni gyengeségét, arra már senki nem volt kíváncsi.

Bárcsak. Bárcsak olyan környezete lenne, akik már tudják, hogy gyengeségeikkel mit kezdejenek. Akkor rá is figyelnének.

Szétszedték, majd szétszedte magát, most újra összarakná. A semmiből. De valaminek csak kell ott lennie - gondolja.

Régi törmelékekben turkál, hátha akad ott még valami, közben a körülötte és benne végbemenő változásokra figyel. Össze kellene mindezt gyúrni, valami egésszé, vagy legalább valamivé.

Hitt dolgokban, most nem tudja miben is kellene. Nem tudja neki is jár-e a hit, vagy azt ki kell érdemelni, vagy be kell látni, hogy ő kevesebb, közben tudja, hogy ez egy marhaság!

Kevesebbet tud mint mások, de sokszor mégis többet ért meg a dolgokból.

Merevsége nagy részét levetette, de elveszítette az őt tartó kevés dolog fontosságát is.

Átmeneteket keres, melyet szélsőségekből kell kikaparnia.

Egyedül lehetetlen, tudja, de kapcsolódni nehezen képes. Ahhoz magából kellene adnia, de ő most nincs. Elindult megkeresni, azt, ami talán soha nem volt.

Nullából valami, segítség nélkül. Ehhez tényleg erősnek kell lenni.

A helyes kérdés nem az, hogy mi hiányzik, hanem az, hogy mitől félsz!

És ha te egy olyan olvasó vagy, hogy megkérdezed miért, a válaszom: mert tudod, persze hogy tudod mire van szükséged, ösztönösen.

És ezzel le is zárhatunk egy időszakot, egy szakaszt. :) PONT. :)

Ha már kénytelenek vagyunk ilyen sokan és ilyen közel élni egymáshoz, akkor jó lenne, ha nem mérgeznénk egymást és magunkat. Jó lenne ha együtt tudnánk élni úgy, hogy lehetőleg jól érezzük magunkat, szabadon, szorongásmentesen.

Persze, ha távol élsz a világtól, egy kis közösségben, akkor is ki lehetsz téve ugyanannyi emberi magatartásból származó méreganyagnak, mintha egy sokmilliós nagyváros tömegében éldegélnél.

Örülök, hogy egyre gyakoribb téma a szóbeli erőszak. Sokszor fel sem ismerjük, hogy olyan környezetben élünk, ahol ez mindennapi szokás, talán mi magunk is alkalmazzuk, kicsit vagy nagyon, észrevétlenül. Ezért fontos, hogy megismerjük pontosan mi is  a szóbeli erőszak, mert garantáltan mindenki rosszul fogja érezni magát, ha környezetében előfordul.

Szószólója lettem a témának. Azt hiszem, most már az is maradok. Felismertem, hogy én is olyan környezetben nőttem fel, ahol a szóbeli erőszak a mindennapok természetes része volt, nem is tudtam hogy lehet másként is élni, amíg meg nem tapasztaltam, hogy van kellemesebb formája is az emberi érintkezésnek. Ha ilyen közegben töltöd a gyermekkorod, elkerülhetetlenül magadat fogod hibáztatni ha bántanak.

A kultúránknak sajnos szintén szerves része a szóbeli erőszak, de ma már egyre többen szót emelnek, szót emelünk ellene, nem engedjük, hogy tovább terjedjen a kommunikáció, a viselkedés, az emberi érintkezés ezen formája.

Mert:

  a szóbeli erőszak szó szerint megöli az ember lelkét, tönkretesz, megsemmisít, tehetetlenné, dühössé tesz

 a szóbeli erőszak jelenlétében nincs szeretetteljes emberi kapcsolat

 a szóbeli erőszak nyomában önhibáztatás, szorongás, depresszió, pánikbetegség ne adj isten, halál marad

a szóbeli erőszakot naponta elszenvedők nem képesek a teljes életre

a szóbeli erőszak nem természetes, nem vicces, alkalmazója nem felmenthető!!

a szóbeli erőszakot ha elviseled, teret adsz neki, megszokod, és talán soha nem fogod megismerni, hogy milyen egy igazi, intim, szeretetteljes emberi kapcsolat.

A lista hosszan sorolható. Mivel most nem kívánom a témát elemezni, hiszen egyre több szakember és könyv megteszi helyettem, ezért most szeretnék ajánlani néhány linket, ahol további gondolatokat olvashattok a témában.

Azt hiszem mindannyian találkoztunk már szóbeli erőszakkal. Talán már meg is szoktuk. A szóbeli erőszak egy gyilkos módszer, ezért ne hagyd senkinek, hogy éljen vele. Se veled szemben, sem másokkal szemben ne hagyd hogy alkalmazzák, az ilyen viselkedést ne tűrd el!! Nem! Mert a vesztes csak te lehetsz. Mert aki szóbeli erőszakot alkalmaz már félig úgyis elveszett.

http://www.lelkititkaink.hu/szobeli_eroszak.html

http://www.lelkititkaink.hu/miert_bantasz.html

http://www.life.hu/sztarszerzok/20110616-racz-zsuzsa-szavakkal-vert-aldozatok-terezanyu-irasa.html

Ne felejtsük el, ha nem hagyjuk a szóbeli erőszak terjedését, nagyban hozzájárulunk magunk és mások jobb életéhez. Ha hagyod, akkor az erőszak terjedéséhez.

Ma már egyre több könyv is foglalkozik a témával, akit érdekel biztosan megtalálja  a webshopokban, interneten. Azt hiszem sokan vagyunk, akik hozzászoktunk a bántáshoz, ismerjük a szóbeli erőszakot tapasztalatból, de eddig mégsem ismertük fel igazi természetét, pusztító hatásának nagyságát.

Azt mondják nem véletlenül találkozunk azokkal az emberekkel, akikkel összehoz a sors.

A nem megfelelő emberekkel azért hoz össze  a sors, mert valamit tanulnunk kell tőlük. Ezt én mindig féélreértettem, és tényleg tanulni akartam tőlük, de nem sikerült. Mert soha nem azt akartam megtanulni tőlük amit érdemes, ami érték bennük, hanem megérteni akartam a többi részüket. Most már azt gondolom, a számunkra nem megefelelő emberekben megvan valami, ami bennünk kevésbé, de értéknek tartjuk, ezért tényleg van mit tanulni.

De! Amit még erősebben hiszek mostanság, hogy azért is találkozunk a nem megfelelő emberekkel, hogy a sors lehetőséget biztosítson számunkra, hogy a saját hitünket, saját értékrendszerünket erősítsük, képviseljük. Mert néha meggyengül a világnézetünk, és bizony erősítésre szorul. Ez az egyik nagy feladat ilyenkor.

És ha erős értékrendszerrel rendelkezünk, abban hiszünk és tudjuk képviselni, akkor szét tudjuk választani az ocsút a búzától. És csak a búzát akarjuk elvetni majd öntözni, magunkban és másokban is.

Meleg szívvel ajánlom mindenkinek Boldizsár Ildikó könyvhétre megjelent kötetét: Mesekalauz úton lévőknek.

A kötetben szereplő mesék és azok magyarázata rendet teremt a káoszban, utat mutat az eltévedőknek és hihetetlenül mélyre képes hatolni az emberi személyiségben. Óriási hatással volt rám ez a könyv, annyit tudok mondani, olvassatok meséket, nagyon megéri!!! A szerző kalauza nagy segítség a remekül kiválasztott mesék megértésében. A mesék megértése persze nem racionálisan működik elsősorban, hanem egész lényünkkel, szívünkkel, lelkünkkel, szellemünkkel, belénk hatol, megmozgat, és elhagyhatatlanul bennünk marad.

A hatás nem marad el!!

Ej-haj, írhatnék már valami pozitívumot is.

Egyszer at mondta valaki, én nem látom nekem milyen jó. Elámultam, majd felháborodtam, mostanában nevetek ezen a mondaton.

Épp te mondod - gondoltam - akitől azt várom érts már meg egy kicsit. Persze lehet megértett, észrevette hogy csak egy kis empátiát várok tőle. Tőle, akiről később kiderült, hogy képtelen rá. Vicces vagyok én is...!

Mióta megtanultam, mennyire fontos megvédeni magam az empátiahiányos, nárcisztikus emberektől, azóta gyakran másokat hibáztatok. :((( Ez soha nem volt jellemző rám, furcsa ez... persze aki egész életében alkalmazkodik, háttérbe szorítja magát az ne is csodálkozzon.

A blogom most kb egy gumiszobára hasonlít, tényleg kellene már valami pozitív dolgot idefirkantanom - mondom magamnak.

Képtelenség ebben a kánikulában aludni, pedig igazából elég fáradt vagyok. Régen volt, hogy éjszaka blogot írtam, olyan régen, hogy már években lehet számolni.

Még mindig a pesti kis lakásomban vagyok, pedig már szinte semmi nem köt ide. Se ide, se sehova. Mióta ebben a városban élek, körülbelül húsz éve, egyfolytában azt érzem, hogy el kellene költöznöm. Nem kerestem meg az otthonomat eddig. Vagy mondhatjuk úgy, nem találtam meg önmagamat, nem találtam meg a környezetemet. Mikor már nemcsak magadban mondogatod ezt, hanem elmondod egy embernek, majd még egynek és egyre többnek, akkor igaznak kell lennie az érzésemnek. Elképzelem, hogy a kimondott szóban hiszek, átélem, meggyőződéssel, döntést hozok, keresek, költözök, úgy ahogy kell. Elképzelem.

Elképzelem, hogy a saját érzéseim és gondolataim az irányadóak, erősek, támaszkodhatok rájuk, és képviselem őket. Énné válok.

Nem kötődőm már a szülővárosomhoz sem.

De valahol meg mégiscsak kötődöm mind a két városhoz, hiszen teljesen közömbös nem vagyok. Hát innen a bizonytalanság. De otthonomnak már nem tudok mit nevezni.

Otthonod ott van, ahol az életed, ahol a barátaid.

 ....

Mit is tanultam az elmúlt években? Egy nagyon fontos dolgot biztosan. Hogy ne alkalmazkodjak folyton, mondjak nemet a nem méltó dolgokra, ne legyek más eszköze és vegyem észre ha nem figyelnek rám. Vegyem észre ha csak használnak, ha csak kellek a pillanathoz, ha csak unaloműzésre vagyok jó vagy csak éppen azért, mert elérhető vagyok. Vegyem észre ha  a másik csak az éppen aktuális szükségleteit akarja kielégíteni. Lássam, ha nem kíváncsi rám, nem érdeklem, ha nem vagyok fontos. És ha mindezt végre megláttam, mondjak nemet.

Sok nemet mondtam az utóbbi években - és nagyon kevés igent.

A barátaimat eltávolítottam magamtól, mert ez a változás más szemszögből láttatja velem az embereket, a kapcsolatokat. Meg kell tanulnom, hogy ne legyek dühös, ha valakinek nem vagyok fontos. Meg kell tanulnom elfogadni és higgadtan mondani ki a nemet.

Életem nagyobbik részében csak alkalmazkodtam. Vártam. Másoktól vártam. Ennek vége. Keresem az egyensúlyt, mert könnyű átesni a másik végletbe. Az önzésbe. EGy másfajta önzésbe, amikor én várom el, hogy hozzám alkalmazkodjanak. Ez nem így működik. Vagy kölcsönös, vagy nem. Persze mint mindig, itt is lehetnek kivételek.. mondja a humánusabb énem..

Otthontalanság - időnként rám tör az érzés. Egyedül lettem.

Egy helyzet, melyen javítani kell. Mindig hűséges típus voltam, a barátságokat évtizedekig ápoltam. Most újra bizalmat kell szavaznom magamnak, és ismerkedni. Ismerkedni más szempontok alapján. Agyban nagyjából rendbe raktam a szempontjaimat, a szívemben nem tudom mi lakozik.

Magamnak írok, magamról, iyet is lehet. :)